Jó néhány cikk már megjelent azzal kapcsolatban, hogy lelki segítséget kérni egy megrekedt helyzetben annyit jelent, mint az elromlott mosógép esetén szakembert hívni vagy fogfájás esetén fogorvoshoz menni. Persze egyedül is lehet próbálkozni a probléma megoldásával, de közel sem leszünk olyan hatékonyak, mintha megfelelő segítséget kérünk. Az is előfordulhat, hogy segítségkérés nélkül a gondunk olyan szinten elhatalmasodik, hogy már menthetetlenné válik a helyzet. A mosógép végleg elromlik, a fogunk menthetetlenné válik, és ki kell húzni, esetenként további szövődmények lépnek fel.
Nincs ez másképp a lelki gondjainkkal sem. Előfordul, hogy éveket töltünk el feleslegesen egy kellemetlen helyzetben, ahelyett, hogy szakember segítségét kérnénk. Gyakran éveket, rengeteg szenvedést spórolhatunk meg azzal, ha szembenézünk magunkkal.
Ha van párkapcsolati problémával küzdő ismerősöd, akkor segíts neki a könyvvel a megoldás felé vezető úton.
Tartalomjegyzék | |
Előszó | 8 |
Megrekedten | 10 |
Miért született ez a könyv? | 12 |
Bemutatkozunk | |
FEJEZET | |
Első történet – Hol a megbocsátás határa? | 23 |
Második történet – A lezáratlan kapcsolatok találkozása | 37 |
Harmadik történet – SOHA | 53 |
Negyedik történet – Miért pont ő? | 67 |
Ötödik történet – Szeretet nélkül nem megy | 81 |
Hatodik történet – Az a fránya kémia | 93 |
Hetedik történet – Megmenteni vagy elengedni? | 115 |
Nyolcadik történet – Függőségek viharában | 135 |
Kilencedik történet – Személyiségzavar a családban | 147 |
Tizedik történet – Az egymás mellőli „elfejlődés” története | 169 |
Plusz egy történet – Az utolsó szó | 187 |
FEJEZET | |
A CSODA | 194 |
Az ideális párkapcsolat | 196 |
Amikor érzed, hogy baj van | 199 |
Mivel jár, ha szakembertől kérsz segítséget?
– A komfortzóna elhagyása |
204 |
Nézőpontok sokszínűsége | 208 |
A váláshoz vezető legfőbb okok | 212 |
Első ok – Őseink hatása az életünkre | 213 |
Második ok – Célok a kapcsolatban | 220 |
Harmadik ok – Párkapcsolati kommunikáció | 222 |
Negyedik ok – Te miből érzed, hogy szeretve vagy? | 227 |
Ötödik ok – Bántalmazás – Függőségek – Személyiségzavar | 231 |
Menthető vagy elengedhető? | 236 |
Mit kell tennünk, ha szétszakad, amit összekötöttünk? | 240 |
Gyakori kérdések a házassági bontóperekkel és az élettársi
kapcsolat megszűnését érintő pereket illetően |
260 |
Gyakori kérdések a házassági bontóperekkel és az élettársi
kapcsolat megszűnését érintő pereket illetőe |
275 |
Beszélgetés 8 szem közt | 278 |
Zárógondolatok helyett | 282 |
Néhány könyv, amelyet az érdeklődőknek ajánlunk
szeretettel |
288 |
Internetes oldalak, ahol segítség kereshető | 288 |
Függelék | 289 |
Révész Ákos – Tiszta energia – Időtlenség – Kitörés |